Előzetes -/ útiterv
2018 Júniusa. Egy barátom - korábbi hajóstársam - barátjának a barátja útitársakat keresett egy 27 lábas vitorlás vizi úton való hazahozatalához Hollandiából. Persze nem rohanva, a legrövidebb úton, hanem egy franciaországi vargabetűvel két és fél hónapot rászánva.
Pár e-mailt telefon követett, és minthogy június utolsó hete még szabad volt, bejelentkeztem.
Szóval még sosem találkoztunk a tulajjal, Bazsival, de lesz egy hetünk, hogy megismerkedjünk.
Az útiterv a következő:
Június 22-én utazunk ki a hajóhoz, Hollandiába, ami Flevoland-on van az Eemhof nevü helyen Spakenburg-gal szemben.
Árbocdöntés és előkészületek után nyugatnak indulnk el Muiden felé, aztán a Vecht folyón délnek.
Muiden - ha igaz, itt is fogunk járni...
Utrechten át Arnhem-ig, aztán a Rajnán - aminek itt már Waal a neve - Nijmegenig, majd egy csatornán át a Maas folyóra. Venlo, Roermond és Maasbracht, onnan pedig a Julianakanaalon Maastrichtig.
Ott én kiszállok (ha előbb ki nem dobnak), és átadom az előmelegített helyet az érkező családtagoknak.
Hát, ez a terv, aztán majd meglátjuk...
Nem tudom, hogy, mikor lesz időm írni, feltölteni, de ha (meg)követsz, időben értesülsz mindenről...
Balaja
2018.06.23 Szombat
0. nap,
Előkészületek, árbócdöntés
Tegnap este indultunk Budapestről. Utolsónak szálltam be, velem együtt lett igazán tele az Osz-car. Hátul középen maradt hely nekem, úgyhogy egész éjjel ügyelnem kellett - ha nem akartam jót - hogy nehogy valamelyik férfi szomszédom vállára boruljak… Mit mondjak, jól kipihentem magam. Hajnalban 3 órakor jártunk Frankfurtban, ahol ketten kiszálltak. Elhaladtunk egy kivilágított fitnesszterem kirakata előtt is, ahol egy csak egy legény - igaz némi hájjal megkenve - kocogott egy futópadon. Ilyenkor??? Nem tud aludni? Én csak akkor futnék éjjel, ha üldöznének. Minthogy a mögötte lévő futópadok üresek voltak, ezt a lehetőséget elvetettem. Reggel 9-re érkeztünk a hollandiai yachtkikötőbe, frissen, üdén mint egy mosottrongy.
Megérkeztünk
Ő "She", a "hajónk"
A hajó eladója és felesége is nemsoká befutott, hogy a hajóeladás végleg nyélbe ütődjön. Hoztak egy kosárban mazsolás kalácskákat, iratokat, meg egy dobozt, amiből valami fekete hordozható scanner félét vett elő a hölgy. Csak a fennmaradó vételár kifizetése után derült ki, hogy a műszer valójában egy UV-s bankjegyellenőrző lámpa, amivel rögtön el is kezdte bevizsgálni a Bazsi által hozott euró bankjegyeket. Fő a bizalom, de az ellenőrzés még jobb, ahogy a német magyarul mondja…
Szerződéskötés, dokumentumok áttekintése
Megkértük Edwardot, hogy menjünk ki egy vitorlás próbakörre, mielőtt leszereljük az árbócot.
Ok, csak előbb elviszik a pénzt a bankba… Lehet, hogy ez csak egészséges óvatosság volt, de az is előfordulhat, hogy a közép-kelet európai származásunk is befolyásolhatta a sorrendet, pedig ilyen becsületes, jámbor képet csak akkor lát az ember, ha tükörbe nézek...
A boldog új tulaj és Edward az eladó
Nekem meg jól leégett a homlokom
Pénz el, Edward vissza, próbavitorlázás letudva, és amikor motoroztunk be a kikötőbe egy szebb napokat nagyon régen megélt német hajót láttunk előttünk egy fél orrvitorlával a széllel szembe küszködni, láthatóan a kikötőbe szeretett volna bejutni, de így esélytelen volt a dolog. Bevontattuk őket - nagyon örültek - pont jókor jöttünk, úgyhogy a próbaút minden szempontból jól sikerült.
Hajóvontatás a kikötőbe
Az ebédet kihagytuk, hogy az árbóc ledöntésével biztos készen legyünk. Utólag ez elég rossz döntésnek bizonyult, mert déli egy órától este hatig tartott, amíg Edward segítségével a vitorlákat és az árbócot le- és szétszereltük, majd minden alkatrészt fel- és lekötöztünk a fedélzeten, vagy elpakoltunk a hajóban. Amikor engedtem le a döntéskor az árbócot, többször is figyelmeztettek, hogy ne álljak alá. Rögtön át is mentem a cockpit másik oldalára, de mivel a súlyom is egyből velem tartott, először a hajó dőlt át kicsit a másik oldalára majd rögtön utána az árbóc is átbillent fölém, és leszakadás esetén ismét agyonütéssel fenyegetett. Ezt eljátszottuk párszor - az árbóc mindig kitartóan követett - mire felderengett, hogy itt kérem valami összefüggés foroghat fenn, és megkértem Edwardot, hogy húzza már el fölüllem azt a nagy böszme csövet, és tartsa távol tőlem.
Lent az árboc, mégsem dőlt rám
Árboc rögzítve, már "csak" be kell pakolni
A szerelés befejezése utána bedobtuk az Edward által hozott ajándék epres-vaniliás sütit, amit aztán leöntöttük a hajó hűtőjében talált 1-1 üveg alkoholmentes sörrel. Nem pont erre az összeállításra vágytunk, de az éhhaláltól megmentett minket. Utána egy gyors, takarékos holland zuhany (egy nyomógomb a falon, először nagyon nem meleg víz jön, aztán éppen csak annyira langyos, hogy még ne érezd jól magadat alatta, végül az 5. gombnyomás után semmi…), majd TV-s szórakozóhely keresése, hogy megnézhessük a német-svéd meccset. Egy deka TV nem volt a kikötői lebujokban, biztos azért – gondoltam - mert nem jutottak ki a hollandusok a foci vb-re. Végül át kellet baktattunk a gáton túli Centerpacs-ba, ahol nagy nehezen találtuk meg mi, az egy szem kivetítőt a Hamilton bárban, ők meg rajta az ARD csatornát.
A meccs alatt jól leittuk magunkat azzal a 3 eurós sörrel, amit egy 2 dl-es műanyagpohárban szolgátak fel. Nem Horvátországban vagyunk, de itt is kuna drága volt ez az ital, még a müncheni Oktoberfest-es árakat is verte…
23 óra fele még világos volt amikor lefeküdtünk, altatót viszont mégsem kellett dúdolnunk egymásnak…
Aludni térünk este 11-kor
2018.06.24 Vasárnap
1. nap, 52 km
Hollandia legszebb folyóján a Vecht-en
Elgémberedve, fázósan ébredtünk – kemény volt a matrac, reggelre meg hideg a levegő – és hajnali 7.15-kor átbaktattunk ismét a Centerparcs-ba, hogy egyebet, kenyeret meg sört vásároljunk az útra. Persze 8-ig semmi sem nyitott ki, úgyhogy eldöntöttük, belőlünk nem gazdagszanak meg ezek, és visszamentünk a kikötőbe.
Utunk Eemhoftól Muidenig, majd onnan a Vecht folyón Utrechtig
8 után pár perccel elindultunk a nagy útra, ami nekem csak egy hétig, Bazsinak meg bő két hónapig fog tartani, 2500 km áll előtte. 50. szülinapjára lepte meg magát ezzel a hajóval, és az úttal. Viszonylag drága egy hajó hazaszállítása közúton Hollandiából, úgyhogy eldöntötte, hogy lábon illetve vízen hozza haza a hajót Magyarországra, lát egy kis Európát és még olcsóbban is kijöhet így az egész…
Elindulunk Eemhof-ból
Egy utolsó búcsúfotó...
Felhős, hűvös, szeles volt az idő, de kényelembe helyeztük magunkat a cockpitban, és 11 km/órás sebességgel pöfögtünk Muiden felé. Ott befordultunk a Vecht folyóra és kikötőhelyet kerestünk, hogy megnézhessük a folyó torkolatát védő erődöt.
Hajóroncs a Vecht folyó bejáratánál
Rákötöttünk az ajánlás szerinti, parthoz kikötött korabeli vitorlás oldalára és elindultunk egy város- és erődnéző sétára.
Rákötöttünk EGY bárkára
A kastélyerődbe elég borsos volt a belépő, 15,50 €-t fizettünk koponyánként. Viszont volt vezetés holland nyelven, amiből némi angol és német tudással ki lehetett hámozni valamit.
Meg is jegyeztem a lényeget, hogy a gyerekek sört ittak reggelire, meg hogy a sört egy csigás ételliften, azaz sörösliften húzták föl a hideg picéből közvetlen a hideg ebédlőbe, ahol a kandalló előtt egy a keleti-tengeri strandkosarakhoz hasonlító beülős, oldalfalas, tetős karosszékben melegedhetett a vár ura a tűz mellett.
Bemutatták az ebédlőt, a konyhát, a hálótermet és a fő termet, ahol az adófizetés történt. Az érmék ellenőrzése úgy történt, hogy egy márványasztalra ejtették a pénzdarabokat és a csengése alapján ki lehetett szűrni a hamis érméket, amiből az ezüstöt kispórolták.
Teszteltünk egy magyar 50 forintost, hát elég pléhdobozosan kongott…
Viszont megnyugodtam, hogy ezek a hollandok már akkor sem bíztak meg senkiben pénzügyekben, még egymásban sem, nem csoda, hogy Edward felesége megUVézta az euróinkat.
A konyhából egy erősen lezárt ajtón keresztül lehetet bejutni a fűszertároló kamrába. Megtudtuk, hogy a holland hajósok, kereskedők kevesebb mint egyharmada tért vissza élve. De akinek sikerült, az egy zsák bors áráért egy egész házat vehetett Amszterdamban.
A hajónkhoz visszatérve, meglepve tapasztaltuk, hogy nem egy, hanem már 2 öreg vitorláson keresztül kell visszamászni a hajónkra.
Ezek vagy osztódtak és 2 óránál kisebb a felezési idejük, vagy valami más történt. A belső (újonnan jött) hajón ücsörgő hölgy kedvesen visszaköszönt, „Semmi gond” mondta az elnézést kérésünkre, persze, mert ő csak utas volt, mint később kiderült. Rögtön előkerült a kapitány is, aki jól letolt minket, hogy miért kötünk rá engedély nélkül a part mentén álló másik hajójára. Amikor visszaértek a 2. bárkájukkal, először a mi hajónkat kellett lekötni, félreállítani, hogy rá tudjon kötni a part mellet álló hajójára, aztán a mienket visszakötni.
Szép kis mutatvány lehetett, el tudtuk képzelni.
Azzal védekeztünk, hogy a kikötő kapitánya javasolta, hogy ide kössünk nyugodtan.
„Én vagyok a kikötő kapitánya” válaszolta.
„Nem, egy másik ember volt az, ott 20 méterre a marina mólóján”
„Az egy másik kikötő, nem egy az egész, annak semmi köze ehhez”
Még mélyebb elnézést kértünk a kellemetlenség okozásáért, és nyugodt szívvel megígértük, hogy soha többet ilyet nem teszünk.
Gyorsan elkötöttünk, és beálltunk utunk első zsilipébe (1.). Igaz, hogy az csak 40 cm vízkülönbséget egyenlített ki, de mégis majdnem sikerült keresztbe fordulnunk az oldalfalhoz kötés helyett, mert igaz hogy a szélnek rá kellett volna fújnia a hajónkat a zsilipfalra, de az a kis áramlás erősebb volt, mint nem láttuk, és én már kikötöttem a hajónk orrát, de a fara kezdett eltávolodni, és Bazsi csak nagy nehezen tudta a csáklyával visszabirkózni. A mutatvány végül sikerült, az igazi cirkusz elmaradt, mindenki mehetett haza, mi meg tovább…
A Vecht folyón csobogtunk felfelé és csak ámultunk-bámultunk a part mentén kikötött szebbnél szebb úszóházakon.
Weesp-ben kikötöttünk, hogy bevásároljunk (még szerencse, hogy vasárnap itt is nyitva vannak a boltok), majd indultunk is rögtön tovább.
Ott jobbra kötöttünk ki a motoros yacht után
Das Boot
A kanyargós folyó partján, a folyó szinte fele hosszán lakóhajók, jobban mondva, modern úszóházak vannak kikötve a part mentén. Néha aranyos kertek, házacskák váltogatják őket, hol motorcsónakkal, hol vitorlással kikötve a parton, a kert végében.
Útközben jónéhány bérelhető lakóhajók jött velünk szembe, ők tegnap kezdhették az egy hetes nyaralásukat.
A hidak elég alacsonyak voltak, 1,50 – 2,10 m között (lefektetett árbóccal együtt 2,37 m magasak vagyunk), de felnyithatóak. Hol hídőr zárta le a sorompókat és nyitotta fel nekünk a hidat, hol telefonálni kellett egy megadott számra és egy központból irányították procedúrát, amit kamerákon figyeltek.
Az utolsó híd előtt szebejött velünk egy motorcsónaknyi fátyolos háremhölgy, nem néztek ránk, de egyből visszafordultak, és jöttek utánunk. A hajót egy marcona kopasz csóka vezette, az nem derült ki, hogy eunuch volt-e.
Gyorsan kikötöttünk a Loenen nevű kisváros után a parton egy alkalmas helyen, de ezek csicseregve, ránk se nézve, elhajtottak melletünk.
20.00-kor érkezet egy idős bácsi, aki 10 €-t beszedett az éjszakázásunkért. A szolgáltatás egy kukában merült ki, így értékarányosan nem tudom javasolni a helyet. Még ha szép is volt.
2018.06.25 Hétfő
2. nap, 65 km (117 km)
A híd túl messze van, és légy jó mindhalálig...
Reggel 9 után indultunk - korábban nem volt érdemes – mert a hidakat csak 9 után hajlandóak nyitogatni.
Rögtön az első híd után kikötöttünk a következő kisvárosnál Breukelennél, és gyalog elmentünk a 100 méterre lévő autós benzinkúthoz. Vettünk két 10 literes kannát, meg bele gázolajat 1,39 €/l áron. Még nem töltöttük be, hanem elraktuk és indultunk tovább. Egy német nyugis motoros hajója (nyugdíjas házaspár motoros lakóhajója) mögé besoroltunk, had menjen csak előre, nyitassa magának (meg nekünk) a hidakat.
Nem ritkák az ilyen kastélyok sem
A folyó partja sok helyen bontott cserepekből van megépítve, hogy a hullámokat csillapítsa és kis falétrák biztosítják a repülni nem tudó vagy lusta szárnyasok kikászálódását a vízből a partra
Utrecht előtt egy kis keskeny átkötő csatornán átmentünk a Vecht folyóról az Amszterdam-Rajna csatornára, mert túl sok időt vesztettünk volna, ha a Vecht folyón hajózunk Utrechten keresztül és azt a 20-30 hidat egyenként nyittatjuk fel magunknak. Az Amszterdam-Rajna csatorna olyan széles, mint a Duna, hatalmas forgalom zajlik rajta, egymás után jöttek-mentek az uszályok.
Kb. 5 km múlva, Utrechtnél befordultunk egy elágazásnál, hogy közelebb kerüljünk az óvároshoz, de egy nagy böszme zsilip elzárta az utunkat, ezért inkább visszafordultunk, ide majd eljövünk máskor…
Egy öreg uszály oldalán észrevettünk egy benzinkutat, mellé álltunk, rákötöttünk, és teletöltöttük az üzemanyagtartályunkat. Fizetni az uszály rakterében kialakított hajós felszerelési mindenes raktárboltban kellet, az öregnél, aztán nyomás tovább.
Az Amszterdam-Rajna csatornán haladva, a hosszú nyílegyenes szakaszán jött ránk az ebédelhetnénk. Szomorúan konstatáltuk, hogy a kenyerünk reggelire elfogyott és Breukelenben elfelejtettük venni. A véges lehetőségeinket figyelembe véve, a következő menüből állt össze az ebédünk: Globus vagdalthúskonzerv hagymás chips-szel, valamint banán Balaton csokiszelettel… Hááát, ettem már jobbat is.
Na, ennyire nem volt finom az az ebéd…
De ezen már nem sok időnk maradt rágódni, odaértünk az első nagy zsilipünkhöz (2.). A diszpécserrel megbeszéltük, hogy meg kellett várnunk a nagy konténerszállító hajót, és utána beállhatunk. Addig kikötöttünk, és figyeltük, hogyan érkezik meg, lassít le. Bizony sokkal kisseb volt, mint az óceánjáró konténerszállítók, de mi így is eltörpültünk mellette.
A zsilip után egy igazi négyágú folyó-csatornakereszteződésben balra nagyívben letértünk az Alsórajnára egy Tisza méretű folyóra. Szőke ez is, de olyan holland szőke.
Az Amszterdam-Waal csatorna és az Alsórajna kereszteződése
Rögtön utána megálltunk Wijk bij Duurstede kinepróbáldmondani nevű kisvároska kikötőjében egy jó órácskára. Vettünk kenyeret meg Bazsinak egy halszálkás Surda-sapkát, mert a sapiját Pesten a buszon felejtette, és igencsak felforrt a kobakja a tűző napon.
Én meg kerestem egy sörözőt ahol a wifi-n feltölthettem az első nap történeteit és képeit.
A mai második zsilipünk (3.) épp bezárt az orrunk előtt mire odaértünk, meg kellet várni 3 hajót és csak utánuk állhattunk be. Ezt telefonon beszéltük le a kezelővel. Egy kis App-en (Vaarkaart Nederland) Bazsinak megvan az összes hollandiai zsilip, felnyitóshíd és víziműtárgyak paraméterei, a kezelők telefonszámai. Nagyon hasznos kis jószág.
Kizsilipelés után még jó 2 órát motoroztunk és végül egy a folyóból leágazó kis mesterséges tó közepén 21.45-kor horgonyt dobtunk.
Arnhem még vagy 20 km lenne, a HÍD TÚL MESSZE VAN. Ha vannak még ott angol ejtőernyősök, egy napot tudnak még ránk várni…
Bazsi elalvás előtt gyorsan fabrikált egy szivargyújtó töltőről üzemelő horgonyfényt, hogy a jetskii-sek belénk ne rongyoljanak az éjszaka…
Nem feltétlen indokolatlan a félelme - bár majdnem telihold van – mert este tíz után, amikor már behúzódtunk a kajütbe, motorzúgást hallottunk közeledni. Csak nem megint pénzt jönnek szedni? Ilyenkor is? De nem, amikor kikukucskáltunk, két füligérőszájú nyikhaj hollandust láttunk párszor körözni körülöttünk.
Az este nekem még nem ért véget, az olajlámpa fényénél vetettem papiruszra a nap történéseit, de kínlódtam, mert lúdtollam hegye állandóan kitört, és a tintát is majdnem az alvó Bazsira borítottam. Végül, mikor már a naptej nagyon csípte a szemem, én is nyugovóra tértem. Előtte a félhomályban elmentem még fogat mosni (ritka az ilyen rendes holland utazó) de, valami nem stimmelt. A fogkrémnek olyan furcsa íze volt, hogy is mondjam, a mentoloshoz alig hasonló, és egyre inkább nem habzott. Megromlott volna? Még mosogattam egy kicsit a fogam, egyre gyakrabban köpködve, amikor rádöbbentem, hogy bakker, a fogkrémes tubust biztos összekevertem a sötétben a Voltaren kenőccsel… Volt prüszkölés meg köpködés..., pedig annyira nem is volt rossz… De jó se. Viszont, most már tudom, hogy a Voltarent fogfájásra is lehet – még ha mértékkel is - félig külsőleg használni…
Utunk Utrechttől Arnhemen keresztül Nijmegenig
2018.06.26 Kedd
3. nap, 85 km ( 202 km)
Elfoglaltuk az Arnhem-i hidat
Ez az ágy még mindig nem puhult meg, nagyon kemény… erre ébredtem reggel fél 8-kor. Meg arra, hogy Bazsi beindította a motort. Már 2 órája tett-vett, reggelizett mellettem lábujjhegyen, de most már az azonnali indulás mellett döntött. A tegnap este jól behúzott, beásott horgonyt kiszabadítottuk, és elindultunk a kijárat közepe felé. Este, behajózáskor figyeltem a vízmélységet behajózáskor, 3-5 méter közt volt. Most viszont észrevettem egy pár követ - jobbra előttünk úgy 5 méterre - ami épp csak kilátszott a vízből. Amíg a mélységmérőre pillantottam, már bólintott is a hajó előre, homokpadnak ütköztünk. Még szerencse, hogy elég lassan haladtunk, mert rögtön rükvercbe kapcsolva, hátramenetben, gond nélkül le tudtunk szabadulni róla. Még jó, hogy nem este futottunk rá…
Arnhem előtt letudtuk a 4. zsilipünket is, és utunk során itt először kezdett néhány domb is kinőni a holland síkságból.
Az arnhem-i híd előtt a városi partfalon kötöttünk ki, ahol csak egy létrán tudtunk felmászni a 4 m magasan lévő rakpartra. Persze nem ez a fizetős yachtkikötő, viszont közvetlen a városközpont mellett van.
Ez a híd volt túl messze
Először is a hidat akartuk elfoglalni. Alapos tűzérségi előkészítés után, egyetlen huszáros rohammal bevettük, a holland biciklisnek álcázott németek fejvesztve menekültek.
Nem lacafacázunk…
foglalunk!
Elmenekültek.
az angoloknak anno nem sikerült...
Ezután elbaktattunk a katedrálishoz és felmásztunk a liftel a toronyba, a 80 m magasan lévő megfigyelőállásba, ahol ki lehetett lépni az üvegfalú semmibe. Furcsa érzés volt, viszont nem volt kiírva, hogy szoknyában tilos a kihajtás… Lehet úgy voltak vele, hogy aki oda fellát, az megérdemli…
Bazsi hagyta, hogy először én teszteljem az üvegpadló teherbírását, de aztán ő maga mégsem próbálta ki, nagyon húzta a mélység.
Mivel már nagyon közelgett a dél, a biztonság kedvéért egy olasznál haraptunk valamit, aztán átültünk a sarki kávézóba, hogy a ottani wifi-n feltöltsük a dolgainkat a netre. Indulás óta kínlódok a telefonommal, mert nem tudom az internetet magammal megosztani, pedig azzal ment közben is lehetne feltölteni a blogba az anyagokat. Így viszont értékes órákat kell a szárazföldön ezzel eltöltenünk, pedig közben haladhatnánk is. Bazsi előbb végzet a töltögetéssel és visszaindult a hajónkhoz, mert azért aggódtunk egy kicsit miatta. Az elhaladó hajók hullámai odaverhetik a partfalhoz, kilazulhat a kikötőkötél, valaki más helyén állsz és megbüntetnek, stb, stb…
Nemsokára én is kész lettem és visszaindultam a hajóhoz, de a folyópartra érve jól megijedtem, mert a plage-on sehol nem láttam se a hajónkat, se Bazsit, se az árbocunkat… Elvitték volna mégis? Vagy hol van?
Aztán jöttem rá, hogy a hajónkat azért nem látom, mert a 4 méter magas partfal eltakarja, az árbocunkat meg azért nem, mert saját kezűleg döntöttem le három nappal ezelőtt…
Na, már a hosszútávú memóriám sem a régi…
Az Arnhem-i híd sikeres bevételének örömére a „Tipperary Song”-ot ejtőernyős angol tájszólással harsogva búcsúztunk a várostól és 14.15-kor tovább hajóztunk.
Az Alsó-Rajnáról egy jobbos kézifékes fordulóval áttérünk a Waal folyóra. Ez a Rajna fő ága - amit itt Hollandiában Waal-nak hívnak – itt folyik Rajna vízhozamának 2/3-a a tenger felé. A másik 1/3-a pedig azon az Alsó-Rajnán, amin éppen eddig jöttünk folyásiránnyal szemben 6 km/óra sebességgel. A forduló után már a folyásirányban lefelé motoroztunk tovább a Waal-on - ugyan olyan fordulatszám mellett - 16 km/órával.
Ez aztán az élet Babocsai néni! – Titanikolás magyar módra
Nijmegennél befordultunk a Waal-Maas csatornára, ahol az 5. zsilip várt minket.
Nijmegentől Venloig
Mivel már olyan naaagy gyakorlatot szereztünk a zsilipelésben, elkövettük azt a hibát, hogy beálláskor túl hamar követtük az előttünk behajtó uszályt, és az még jó nagy fröccsöket adva korrigált jobbra, balra, hátra a fenekét, amikor mi is beálltunk és megpróbáltuk kikötni magunkat a zsilip falához…
A vége az lett, hogy én még éppen elkaptam a hajónk orrából a falon a létrát és rákötöttem, és már fordított is keresztbe minket az ár, mielőtt Bazsi is ráköthetet volna hátul egy bikára. Lazítani, utánaengedni a kötelemnek már nem tudtam, így a hajónk orrán kb. 1 méterrel túlnyúló árbocunk beleakadt a zsilipfali létrába. Az árbocunkon is kicsit túlnyúló orrvitorlabetekerő dob reccsent egy nagyot, megrepedt és a kötélvezető karja letört, lefittyent. Egy kis birkózás után kiszabadítottuk magunkat, és mivel közben az uszály propellere is elcsendesedet, rögzíteni tudtuk a hajónk farát is a kamra falához. A zsilipelést minden további incidens nélkül befejeztük.
Tanulság: Megvárni, míg az elefántok elfészkelődnek, és csak utána a közelükbe menni.
A Waal-t és a Maas-t összekötő csatorna 12 km hosszú, amit bő egy óra alatt le is tudtunk. A másik végén a Maas folyó előtt is van egy zsilip (6.), ami tárva nyitva állt (mert most a csatornán és a Maas folyón is ugyan az a vízszint), és egyáltalán nem bánkódtunk, hogy az imént tanultakat nem kell rögtön a gyakorlatban is alkalmaznunk.
Nyitva zsilip, ezen simán át lehet hajtani hajrá Szabó néni!
A Maas is olyan Tisza méretű körül van, csak olyan sötétszőke…
Még ca. 15 km-t motoroztunk a Maas-on felfelé, egy holtágba befordultunk és lehorgonyoztunk. Rözítettük az árboc meglazult kötéseit és Bazsi örömmel állapította meg, hogy nem olyan vészes a zsilipben elszenvedett kár, maga is ki tudja majd javítani.
- Egész nap nem fájt a fogam. Ez persze nem jelenti azt, hogy műkszött a tegnap esti preventív beavatkozás, mert előtte se fájt.
- A Voltaren kenőcsöt már reggel eldugtam a fenébe, de azért alaposan ellenőriztem még egyszer a fogrémes tubus feliratát. Garantáltan fogkrém volt.
